Gyulai Erdészet

A Gyulai Erdészet 12 község határában, elsősorban a Fekete- és Fehér-Körös völgyében, mintegy 7100 hektáron folytat hagyományos erdőgazdálkodási tevékenységet. A tájat az Erdélyi Sziget-hegységből lerohanó folyók a békési süllyedék feltöltésével hozták létre. Az erekkel, fokokkal, zugokkal tarkított változatos élőhelyen kialakult folyóvölgyi ligeterdők alkotják az erdészet által kezelt erdők magvát.

 

Az általunk kezelt erdőterületek a természetföldrajzi adottságok jóvoltából elsősorban az őshonos erdőtársulások (tölgy-kőris-szil ligeterdők), valamint telepített tölgyesek. Az őshonos fajok aránya kiemelkedő: a tölgy 45%-ot, a cser 8%-ot, a tölgyesek kísérő fajai 19%-ot, a hazai nyárak és füzek 4%-ot tesznek ki. Az akác 11%-kal a nemesített nyár fajták 13%-kal képviseltetik magukat.

 

Az erdők éves mennyiségi gyarapodása – azaz folyónövedéke – 39.000 m3. Ebből évente átlagosan 19.000 m3 fát termelünk ki, melynek legnagyobb része tűzifa. De jelentős mennyiség lesz bútor, parketta és más ipari fatermék. A kitermelt faanyag a XXI. század igényeinek megfelelően nemcsak környezetkímélő nyersanyag vagy energiahordozó, hanem folyamatosan megújuló is. Ennek érdekében szigorú szabályok szerint évente átlagosan80 ha kitermelt erdőt újítunk fel. Az alkalmazott technológiák ugyancsak kímélik a környezetet, de emellett gazdaságosak és biztonságosak is. A felújítások során évtizedek óta törekszünk az elegyes, természetközeli erdők létrehozására, mert meggyőződésünk, hogy ezzel tudunk leginkább felkészülni az esetleges klímaváltozásra, vagy más környezetváltozásra. A meglévő fiatal és középkorú erdők nevelését évente közel 700 ha-on végezzük el. Mindezeken túl az elmúlt 10 évben600 ha új erdő telepítését végeztük el, ami több mint egy tized százalékkal emelte az erdőben legszegényebb megye – Békés –erdősültségét.

 

Erdészetünk feladata a térség erdeinek szakszerű kezelése. Tevékenységünk azonban több ennél. Az alföldi viszonylatban kiemelkedően nagy erdőségekkel ékesített Körös-völgyi táj védelme, az Árpád-kori ősi falvak lakosságmegőrzése vagy a kígyósi tájvédelmi körzet és a Körös-közi Natura-2000-es terület, valamint a nem védett területek természeti értékeinek megóvása is mindennapos munkánk eredménye.

 

DALERD Zrt. Gyulai Erdészet

Cím: 5700 Gyula, Kárpát u. 4.

Postacím: 5701 Gyula, Pf. 34

Telefon: +36/66-463-511

Telefax: +36/66-465-655

E-mail: gyulaierdeszet@dalerd.hu

GPS /WGS’84/ - koordináták:

Erdészet - Lat: N46° 39' 15,84"

 Lon: E21° 16' 23,02"

 

 

DALERD ZRT 2014