Gyulai erdészet
A Gyulai Erdészet 12 község határában, elsősorban a Fekete- és Fehér-Körös völgyében, mintegy 7100 hektáron folytat hagyományos erdőgazdálkodási tevékenységet. A tájat az Erdélyi Sziget-hegységből lerohanó folyók a békési süllyedék feltöltésével hozták létre. Az erekkel, fokokkal, zugokkal tarkított változatos
élőhelyen kialakult folyóvölgyi ligeterdők alkotják az erdészet által kezelt erdők magvát.
Az általunk kezelt erdőterületek a természetföldrajzi adottságok jóvoltából elsősorban az őshonos erdőtársulások (tölgy-kőris-szil ligeterdők), valamint telepített tölgyesek. Az őshonos fajok aránya kiemelkedő: a tölgy 45%-ot, a cser
8%-ot, a tölgyesek kísérő fajai 19%-ot, a hazai nyárak és füzek 4%-ot tesznek ki. Az akác 11%-kal a nemesített nyár fajták 13%-kal képviseltetik magukat.
Az erdők éves mennyiségi gyarapodása – azaz folyónövedéke – 39.000 m3. Ebből évente átlagosan 19.000 m3 fát termelünk ki, melynek legnagyobb része tűzifa. De jelentős mennyiség lesz bútor, parketta és más ipari fatermék. A kitermelt faanyag a XXI. század igényeinek megfelelően nemcsak környezetkímélő nyersanyag vagy
energiahordozó, hanem folyamatosan megújuló is. Ennek érdekében szigorú szabályok szerint évente átlagosan80 ha kitermelt erdőt újítunk fel. Az alkalmazott technológiák ugyancsak kímélik a környezetet, de emellett gazdaságosak és biztonságosak is. A felújítások során évtizedek óta törekszünk az elegyes, természetközeli erdők létrehozására, mert meggyőződésünk, hogy ezzel tudunk leginkább felkészülni az esetleges klímaváltozásra, vagy más környezetváltozásra. A meglévő fiatal és középkorú erdők nevelését évente közel 700 ha-on végezzük el. Mindezeken túl az elmúlt 10 évben600 ha új erdő telepítését végeztük el, ami több
mint egy tized százalékkal emelte az erdőben legszegényebb vármegye – Békés –erdősültségét.
Erdészetünk feladata a térség erdeinek szakszerű kezelése. Tevékenységünk azonban több ennél. Az alföldi viszonylatban kiemelkedően nagy erdőségekkel ékesített Körös-völgyi táj védelme, az Árpád-kori ősi falvak lakosságmegőrzése
vagy a kígyósi tájvédelmi körzet és a Körös-közi Natura-2000-es terület, valamint a nem védett területek természeti értékeinek megóvása is mindennapos munkánk eredménye.
DALERD Zrt. Gyulai Erdészet
Cím: 5700 Gyula, Kárpát u. 4.
Postacím: 5701 Gyula, Pf. 34
Telefon: +36/66-463-511
Telefax: +36/66-465-655
E-mail: gyulaierdeszet(kukac)dalerd.hu
GPS /WGS’84/ – koordináták:
Erdészet – Lat: N46° 39′ 15,84″
Lon: E21° 16′ 23,02″