Menü Bezárás

TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONT

Erdészeti Tájékoztatási Központ (Erdészeti Erdei iskola)

Lehoczky Jánost, a fiatalon elhunyt nagyszerű pedagógust idézve: „az erdei iskola az, ahova készülünk, ahova elindulunk, és ahova megérkezünk”, mert ott várnak ránk.

A DALERD Zrt. Erdészeti Erdei iskolája (hivatalos nevén Erdészeti Tájékoztatási Központja) valóban várja a gyerekeket, s várja a felnőtteket is. Fontos üzenettel fogadja az ide látogatókat: az erdők megóvásáért, az erdőfunkciók betöltéséért csak közösen tehetünk. Programjaink résztvevőit meg akarjuk ismertetni természetes környezetünk szépségeivel, azt akarjuk, hogy minden vendégünk jól érezze magát és ismerősként távozzon e helyről. Meggyőződésünk, hogy az erőben pozitív élményeket kapott gyermek vagy felnőtt a későbbiek során nagyobb tapintattal és óvatossággal nyúl a természet dolgaihoz. Ezzel egy időben példát is akarunk mutatni: az erdészek – több évszázados tevékenységükkel – bebizonyították, hogy a fogyatkozó természeti erőforrások problémájára lehet megoldást találni. Meg akarjuk mutatni, hogy a bennünket körülvevő környezeti válságok körültekintő gondolkodásmóddal, szerteágazó ismeretekkel, hatalmas empátiával és alázattal, mederben tarthatók. Az örökös riogatás helyett mi a tetteket részesítjük előnyben.

A 130 férőhelyes, egész esztendőben működő, turistaszállás kategóriájú erdei iskolánkban teljes ellátást biztosítunk vendégeink számára. Mindehhez rendelkezünk azokkal az akkreditált programokkal és minőségbiztosítási rendszerekkel is, amelyek az eredményes munkát és a kiváló vendéglátást garantálják.

Az általános műveltségi alapokra helyezett programjaink a fenntartható fejlődés követelményeinek megfelelően formálják az azokon résztvevők természethez való viszonyát. Nem holt ismeretanyag elsajátítását, hanem olyan tudásrendszer kialakítását tűztük magunk elé, amely a természeti folyamatok, összefüggések s az ember velük való kapcsolatának tényleges megértésére épül.

Munkatársaink nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező erdőmérnökök, erdésztechnikusok, valamint pedagógusok. Tudásuk és személyiségük garantálja a kért programok eredményes megvalósítását.

Gyula-Városerdő csodálatos természeti környezete alföldi viszonylatban szinte páratlan: a Körösök volt árterein kialakult tölgy-kőris-szil ligeterdők nagy, egybefüggő erdőségeket alkotnak. Erdőterülethez kötődő programjaink során a bánomi, a sitkai és a kőris-erdei területeket látogatjuk leggyakrabban. A XIX. sz. második felében végzett folyamszabályozások után kialakult másodlagos folyóártéri tájforma Békés vármegye egyik legszebb táji értéke, ugyanakkor jellegzetes és értékes a vizekhez társuló növény- és állatvilág is. A hozzánk látogatóknak lehetőségük nyílik megismerni az ország egyik legszebb történelmi városát, Gyulát, valamint a környező kisebb településeket és tanyákat is.

A Tájékoztatási Központ munkatársai az erdei iskolai programok szervezését, lebonyolítását, valamint az erdei iskolához kötődő és egyéb közösségi szálláshely-igények és kapcsolódó étkeztetések szervezését és megoldását végzik. Mindezeken túl szerepet vállalnak a DALERD Zrt. közjóléti erdészeti tevékenységének tervezésében és fenntartásában is. A cég szakmai továbbképzéseinek hátteret biztosítanak, gondozzák a társaság honlapját és közösségi felületeit, valamint aktív közreműködői a belső- és külső PR tevékenységnek, s a céges- és erdészeti szakmai kommunikációnak.

DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központ

Cím: 5700 Gyula-Városerdő, Bánom 22.

Postacím: 5701 Gyula-Városerdő, Külterület 1226. sz.
Telefon: +36/66-468-907
E-mail: erdeiiskola(kukac)dalerd.hu

GPS /WGS’84/ – koordináták:
Lat: N46º 41′ 56,50″
Lon: E21º 19′ 29,23″

Az erdei iskolai árjegyzék letölthető INNEN.

Az erdei iskolai megrendelő lap ITT található

Képek az erdei iskoláról