Menü Bezárás

Hársfákat ültettek Balástyán – Fotó

Településfásítási Program 3. ütemében is pályázott Balástya, nyert és 15-15 ezüst és széleslevelű hársfát ültetnek a kegyeleti parkba. Ezekből 3 már csütörtökön földbe került Farkas Sándor miniszterhelyettes és Ujvári László polgármester révén, akiknek a Dalerd Zrt. erdőgazdálkodási ágazatvezetője, Szrnka Mihály segített.

A szakember elmondta, az idei fásítás során 10 ezer fát ültetnek majd el országszerte. A polgármester szólt arról, hogy már másodszor pályáztak sikeresen, de ezeken kívül is 28-30 hektár erdőt telepített az önkormányzat a község környéki földeken. A térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor kiemelte: a 2020-ban startolt programban az ültetések nyugalmat és kellemes környezetet teremtenek a településeken. – A felcseperedő fák lombja a következő nemzedéknek ad zöldet, árnyékot, hűst, de már a jelenben a vidék megerősítését szolgálja – tette hozzá Farkas Sándor. Még megemlítette, 2030-ig az ország területének 27 százalékát akarják fásítani, erdősíteni.

Delmagyar.hu

https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2023/03/harsfakat-ultettek-balastyan-foto